Barnaság, korok, divat

A divat folyamatosan változik, és nekünk mindig alkalmazkodni kell hozzá, ha tetszeni szeretnénk. Bizonyos korokban nem a ma megszokott barnaság volt a divat, hanem éppen ellenkezőleg, minél fehérebb színe volt valakinek, annál előkelőbbnek, és annál szebbnek számított. Ma a barnaság nem csak a szépség jele, de az egészségé is. A sápadt arcnak nincs divatja. Arról nem is beszélve, hogy a szépen, egyenletesen lesült barna bőr optikailag karcsúsít is, így sok nő nyaranta mindent megtesz azért, hogy elérje ezt a hatást. De nézzük meg, mely korokban mit tartottak a bőr színéről.


A lesült bőr általában a szegényebb, paraszti rétegekre volt jellemző, és nemigen volt kedvelt előkelő körökben, hiszen azt jelentette, valaki egész nap a földeken dolgozott. Egy időben tehát kifejezetten a parasztok sajátja volt a barna bőr, de a reneszánsz kori Angliában a nemesség különösen igyekezett azon, hogy arcbőre és keze minél fehérebbnek látsszon. Nyáron az előkelő hölgyek, ha tehették, nem is mentek a napra, de akkor is napernyővel védték meg bőrüket a végzetes barnulástól, vagy púderekkel, rizsporral fehérítették arcukat. A kezüket minden esetben kesztyűvel védték. Az ekkoriban divatos hosszabb ruhák, szoknyák nem is sok bőrfelületet hagytak szabadon, így nem kellett a leégés veszélyétől félniük, és azt is tudjuk, hogy a napsugarak akkoriban még nem is voltak annyira károsak és veszélyesek, mint napjainkban. Az előkelő nemes hölgyek tehát könnyedén megvédhették magukat a sugaraktól és a barnulástól, a paraszti rétegek pedig szívesen napfürdőztek a nyári melegben, vizek, folyók mentén. A földeken dolgozva elkerülhetetlen volt a barnulás, de ezek a szegényebb emberek nem is igen aggódtak ezen a problémán, tették a dolgukat, tavasztól őszig kint voltak a szabadban, és viselték annak hatásait.

A barna bőr divatja sokkal később jelent meg ismét, valamikor az 1800-as évek közepén, amikor az előkelőbb családok hosszabb, több hetes nyaralásokon vettek részt, különleges helyeken töltöttek el több hetet. A nyaralás tényét hazatérve jól bizonyította a bőr barnább színe, így nem is takargatták többé azt, hanem büszkén viselték, mutogatták. Mások irigykedve nézték a tengerparton eltöltött hosszú órák bizonyítékát, és egyes olcsóbb módszerekkel próbálták elérni a kívánt hatást. Nagymamáink korában igen nagy divatja volt a napozásnak, nagymamám mindig azt mesélni, hogy egész napokat töltött a napon, a Balaton partján, és szinte soha nem égett le, mert nem volt annyira veszélyes akkoriban még a napsugárzás. A naptejek, napolajak sem voltak olyan modernek, mint manapság, mégis gyermekek és felnőttek bátran tölthettek hosszabb időt a napon, nem igen lett semmi bajuk.

Ma a barna bőr az egészség jele, a szabadban eltöltött idő kellemes bizonyítéka, és a divat egyik követelménye. Bár egyes lapok szerint megint a fehér bőr jön majd divatba, de valahogy nem fogynak el a barnára sült modellek a kifutókról. Főleg nyár elején mindenki igyekszik minél hamarabb kellemes barnás színre szert tenni, és a későbbiekben is szívesen emelik ki azt, például fehér, vagy világos színű ruhákat hordva. A barnaság magabiztosságot kölcsönöz, karcsúsít, és nem utolsó sorban önbizalmat ad viselőjének.


 

English Bulgarian Croatian Czech German Italian Polish Romanian Russian Slovak Ukrainian

Szavazás

Az álló vagy a fekvő szoláriumot részesíti előnyben?

| Főoldal | Szolárium bérlés | Kereskedők | Szolárium szerviz | Szolárium csövek | Szolárium krémek | Szolárium Blog | Kapcsolat | Oldaltérkép |

Címünk, Bemutatóterem: Magyarország 2120 Dunakeszi Gida utca 9

Iroda. Szolárium értékesítés, szolárium krémek-kozmetikumok: (70) 391 96 74
Szolárium szerviz, javítás, szoláriumcső csere stb:  (70) 391 96 74
Office (international calls, english only please): +36705102097
E-mail: info@szolarium.co.hu vagy solarionmail@gmail.com